Tudom, csak röviden

Tudom, csak röviden. Nem vagyok olyan beszédes! De azért van még valami, s ezt kevesen tudják, hogy négy éves koromba kezdtem el kiejteni egy - két szót, és attól kezdve meg állás nélkül beszélek, és már spermaként is állandóan beszéltem, ezt onnan tudom, mert ott voltam, így érthető, hogy Édesanyám sokat volt velem rosszul. Tudják, 3, 90-nel születtem, és mégis olyan gyorsan jöttem a világra, mert térképet adtak előtte, hogy merre kell menni, az én koromban még ez volt, már GPS van. Az lenne a csoda, ha egy pillanatra hallgatnék, az nekem okozna problémát, összezavarodnék, és úgy fájna a fejem, nem tudnám, hogy hol fejeztem be. Még azt is hallottam, csak röviden, hogy ne gondolkozzak, mert az annál jobban fáj, mégis zúg a fejem, és csak beszélek. Az iskola se segített rajtam. Ballagáson is voltam, amíg ide ballagtam, közben többször elestem, de nem a csodálkozástól, így meg is ünnepeltem, kaptam érte egy pofont, és azóta is fáj. Ugye mindenki járt iskolába? Nálunk azt is letették, a helyére, nehezen találtam meg, és azóta keresem, fura egy iskola, célegyenesen kaptam a jó jegyeket, így érthető: nálam az egyenes olyan görbe volt, hogy ember legyen a talpán, aki tudja követni, legfőbbképpen engem. Én jó tanuló voltam, szerettem járni, amikor nem volt tanítás. Az ebéd se volt rossz, ahol tanulóként ettünk, csak valami, vagy valaki véget mégis üres maradt az étterem. Fantasztikus élmény volt! Már korog is a gyomrom, ez sem hiába, úgy meg éheztem. Sok fajta étel van és volt, kérem, ez nálunk a főételnek számít, még mindig érzem az illatát: paszuly csülökkel, azt mindig megszoroztuk négyszer, és már is lehetet enni. Egy rövidke időt kérek, bár egy egész élet is kevés hozzám. Mesélték nekem a rokonaim, csak röviden, akik katonák voltak, hogy három harci eszközt vetettek be: a fegyver, a tank, és az anyós által készített kenyér, de a legerősebb: a kenyér, mert az olyan kemény volt, hogy nem is hallottak róla már mindenki menekült. Remélem, még hallgatnak engem, és nem alszanak, mert én tényleg olyan keveset beszélek. Tudom, csak röviden. Nálam a jó szó többet ér, de még többet, ha csendben maradok. Az éneklés is jól megy, mert már csak a szót említem, mindenki frászt kap, így elmehetek a Megafrászba. Remélem, nem vagyok olyan fárasztó, mert én hamarabb lefáradok saját magamtól? Valahogy rájöttem, hogy a külsőmre is kell adnom! Kezdetben 3, 90-nel dolgoztam, hogy erős legyek, végül Édesanyám súgta meg, hogy az a születési súlyom, ezért volt olyan könnyű a súlyzó, de anyukámnak nehezebb voltam, súlyos eset vagyok, de a felfogásom nehezebb. Oké, csak röviden. Már intettek, hogy nem sok időm van, a műsorból, megmaradok, és a közönség is itt van, látom, még a szemem jó. Olyan jól látok, hogy az már fáj, mégis hízok, mint az állat, itt a súlyomra gondoltam, nem az életkoromra, az maradt a régi. Remélem, nem hoztak, nehéz tárgyakat, záptojást, rohadt paradicsomot, vagy használt WC papírt, mert gyűjtöm, a világon én vagyok az egyetlen gyűjtője, és olyan sok van belőle, hogy nem tudom hova rakni. Nem azért, mert megdobáltak vele, hanem azért, mert még nem. Így elérem a célom, hogy csak röviden beszélek, viszlát. Ja, még valamit elfelejtettem, de tartom magamat a műsor időhöz. Nem baj, ha még ezt elmondom? Olyan rövid leszek, mint a cipő fűzzöm, mert mióta élek nem tudom bekötni, nem a hosszúsága véget, hanem azért mert mindig összegubancolom, és akad, hogy összekötöm a két cipőmet, így akkorát esek, hogy még a földnek jobban fáj. Ütődött csak én leszek, nem az orra eséstől, hanem ütős poénoktól. Csak én lehetek ilyen szerencsés, ez is ritka, a nézők meg majd kiugornak a bőrükből, vagy sírnak a rövid beszédemtől. Csak röviden. Értek félszavakból, mozdulatokból, hogy a műsornak vége, vagy már rég be kellett volna fejezni. A közönség, milyen megértő és türelmes, vagy csak mégis oly sokat beszélek, de azt is röviden, és ehhez nem kell tükör, az is kettétörne, ha meg hallja, hogy mi mindent szoktam mondani. Szegény tükör! Képzeljék el a volt anyósom is ezért zavart el, mert két hétig tartott, mire megkértem a lánya kezét, és végül beleegyezett, én kiraktam a kirakatba, hogy csodálják milyen szép a keze. Ezért repültem ki egyből, meg is kaptam a felszállási engedélyt, és milyen szép volt a táj, csak valahogy mindig falnak ütközök, így látszik, hogy a szemem még jó.

Zárás című vers következik:

Egy szónak is száz a vége,

a gondolatomat zárom végre,

csak hűen, röviden és tömören,

most már tényleg elköszöntem,

ha mégis beszélek, az adás hiba,

vigyázzak, az ajtó nincs nyitva.

A villanyt valaki lekapcsolta,

a szerelőnek van csak jó dolga,

ha visszakapcsolja, az zsebbe szól,

kint az ég csendes, ez nem esett jól.

Akkorát estem le, hogy az már fáj,

ez nem fellépés, hanem zárás.

Weblap készítés ingyen